Telt ház Pilisvörösváron
Hatalmas sikere volt Szakács Gábor szerdai előadásának a pilisvörösvári Mű-Hely Galériában, melyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete rendezett. A telt házas programon jelen volt a Pilis TV, valamint a Vörösvári Újság is, így előbbin az előadást is hamarosan megtekintheti bárki.
A Boszniában talált, rendkívül érdekes piramisokról és az ott talált jelekről tartott telt házas előadást Szakács Gábor Pilisvörösváron. A Vörösvári Újság korábbi főszerkesztője először levetítette filmjét a bosnyák látogatásáról, majd elmondta, hogy több olyan jelet találtak a helyszínen, amely megegyezik a Torma Zsófia által felfedezett tatárlakai korongon látható vésetekkel.
A rovásírás-kutató hangsúlyozta, hogy soha nem állította azt, hogy a piramist a magyarok, vagy őseink, a hunok építették volna, mindössze azt merik feltételezni, hogy az ott talált jeleknek köze van a korábban Kárpát-medencében élő népcsoportokhoz. Az, hogy kik voltak ezek, azt nem lehet tudni, hisz rendkívül távoli múltról van szó - mintegy 10ezer évről.
Szakács Gábor jelmondata az egész előadás során a „Ne hazudj!” volt, s ígéretéhez híven semmi olyat nem állított, amit nem tudott volna bizonyítani, mindössze feltételezéseik vannak, amiket a nemzetközi kutatók is elfogadtak.
Az előadáson jelen volt a Pilis TV, a Vörösvári Újság és Czeglédi Katalin nyelvész is.
A HVIM pilisvörösvári tagszervezetének rendezésében a jövőben is lesznek rendezvények. Március 13-án 10 órától elindul a II. rovásírás-oktatás a Mű-Hely Galériában, ahol a tagszervezet elnöke és a Rovatmagazin.hu főszerkesztője, Gribek Dániel vezeti be az érdeklődőket őseink írásának rejtelmeibe.
Március 17-én 18 órától a politikai foglyokról beszélgetnek majd a Mű-Hely Galériában, hisz két, korábban előzetesben levő honleány meséli el történetét, de várhatóan jelen lesz az egyik fogvatartott hozzátartozója is. Április 14-én Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak és a Hungarica énekese érkezik Pilisvörösvárra, ugyancsak a Mű-Hely Galériába, 18 órára, majd 28-án a magyar népesség helyzetéről tartanak előadást.
A választás két fordulója között pedig kikapcsolódásképpen Ősbuda várához szervez kirándulást a helyi HVIM április 17-én.
A Jobbik pilisvörösvári szervezete március 31-én FankaDelit látja vendégül, de 8-án Pörzse Sándor is a párt vendége lesz 18:30-tól a Művészetek Házában.
A HVIM helyi programjairól bővebben a www.pilisvorosvar.hvim.org oldalon olvashatnak.
(Rovatmagazin.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Fénykép és rajzpályázatot indítunk
Rovásírásos kopjafa áll Pilisvörösváron
Az alapok elsajátítva Pilisvörösváron
HVIM Gyerektábor rovásírással
200 ember Szakács Gábor előadásán
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges














