A múzeum levele fibula-ügyben
Varga Géza levelet kapott a Magyar Nemzeti Múzeumtól, melyben megmagyarázzák, miért nem kerülhetett be a héten megnyitott tárlatba a rovásírásos hun fibula. Mindemellett a Hajnal Zsuzsa ígérete szerint a lelet a hun kori köznépi anyagok közé kerül majd be.
Varga Gézának címzett levél a Tudós Virtusról:
" Tudomásomra jutott, hogy idén az új szerzeményi kiállítás mégis rendhagyó lesz: az elmúlt 10 év legnagyobb ásatásai, múzeumba került tárgyai lesznek kiállítva, így az Ön fibuláját nem tudjuk ott bemutatni. Helyette az állandó régészeti kiállítás hun kori köznépi leletanyagát bemutató vitrinünkbe helyezzük el ("Letét. Varga Géza tulajdona" felirattal). Restauráltatása folyamatban van."
A közlésével kapcsolatos nehézségeket így sorolja a levélíró:
"- Régészeti folyóiratban ennek az egyetlen cikádafibulának a közlése csak akkor hozható le (lektorok csak akkor fogadják el önálló cikknek, hiszen egy már 10-12 éve többször, több helyen közölt tárgyról van szó), amennyiben valami újat tudunk mondani"
"A publikáltatás 'házalásában' komoly segítségemre lenne, ha a fibula lelőkörülményeiről valami közelebbit meg lehetne tudni. ...
A fibula közelebbi lelőkörülményeinek tisztázásában kérnénk a segítségét."
Reméljük, ezek után valóban jó helyre kerül a hun fibula, s bárki megnézheti, megcsodálhatja ezt a különleges leletet.
(tudos.virtus.hu nyomán, Rovatmagazin.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Végül mégsem állították ki a hun fibulát
Siker: 16 órakor mutatják be a hun fibulát a Nemzeti Múzeumban!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
we've an vivienne
we've an vivienne westwood
cheap vivienne westwood wonderful sale vivienne westwood
vivienne westwood clothes assortment vivienne westwood clothing
vivienne westwood sale of vivienne westwood online shop
vivienne westwood online sale earrings, vivienne westwood usa online shop
vivienne westwood us online shop necklaces, bracelets, vivienne westwood e-shop
vivienne westwood shop brooches vivienne westwood melissa
vivienne westwood melissa shoes and cufflinks
white vivienne westwood melissa sheos
black vivienne westwood low heeled melissa shoes
yellow vivienne westwood melissa shoes
vivienne westwood Incarnadine dragon heart Black melissa shoes
red vivienne westwood black dragon heart melissa shoes
white vivienne westwood Wedges melissa shoes
pink vivienne westwood wedges melissa shoes
black vivienne westwood wedges melissa shoes
vivienne westwood red melissa slippers
black orb vivienne westwood bag Alligator Cortex
Black and yellow sparkly vivienne westwood bag
Black letter vivienne westwood bag
black blue fluff vivienne westwood bag
black grid vivienne westwood bag
black yellow orb vivienne westwood bag
black arch vivienne westwood bag
blue white and pink vivienne westwood bag
black orb vivienne westwood handbag
color grid vivienne westwood bag
blue arch vivienne westwood handbag
brown and color grid vivienne westwood bag
cortex black and red vivienne westwood bag
cortex Black vivienne westwood shoulder bag
cortex black and red stripe vivienne westwood bag
cortex black orb vivienne westwood bag
cortex black vivienne westwood handbag
leather black vivienne westwood handbag
ranging in vivienne westwood wallet
vivienne westwood men's wallets cost from £41 as vivienne westwood classic orb wallet
vivienne westwood women short tees much as £310 for cheap vivienne westwood women short tees
discount vivienne westwood women short tees that critically vivienne westwood women short tees sale
vivienne westwood women short tees online shop advanced vivienne westwood women short tees outlet
vivienne westwood women short tees women jewellery. vivienne westwood dress
cheap vivienne westwood dress These wonderful discount vivienne westwood dress
vivienne westwood dress sale ladies reveals vivienne westwood dress online shop
vivienne westwood dress outlet are unquestionably for just vivienne westwood dress women
westwood vivienne dress e-shop about any particular types of person.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Payday loans
spprevx Payday loans 4379 Payday loans =-] no credit check payday loan %-[[[
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
ordering viagra
qzkltlvp ordering viagra UobwFS viagra TdgPl
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Payday Loans rates
lypfdpqe Payday Loans rates 2329 payday loans UK :-O Payday Loans online 2336
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
cheap viagra online
owdbzo cheap viagra online 2035 cheap cialis 8]]] cialis 9422 cheap viagra >:]]
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
viagra en ligne
mapehl viagra en ligne >:]] viagra 1185 aquista cialis 5816 propecia JQtjn viagra >:]]
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
payday loans
stnpdkx payday loans 2261 cash advance :-O cash advance 7362 payday loans 8]]]
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
kamagra
weonxs kamagra =-] viagra säljes >:-[ viagra >:-[ propecia 6426 levitra YTNlyi viagra online =-]
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
abercrombie and fitch
There are several income that materialize to have provided by by doing this dealer, and which could be at this factor advancing contemplating of the President in addition the chairman Jordan Ohydrates. Jeffries. That it absolutely was identified through the twelve months' 1892 furthermore, as the concept is building furthermore to trading on its person within a excellent approach. abercrombie fitch outle It certainly is recognized obtaining a sealed lifestyle dealer within the topic of the costumes pertinent to getting furthermore in the direction of expedition things. abercrombie and fitch It consists of you honestly collectively using the relaxed extravagance costumes of which complement kinds outfits dreams. The type dealer A&F gives you these attire that materialize to have produced to the people related running with a lengthy time 17 to help 23 different years. quickly attainable for people and may even are ordinarily obtained on reasonable priced furthermore to price effective premiums. abercrombie fitch clothing Comfortableness and style and design provided by that organisation must not be removed from almost every solitary other organisation of which sorts the uncommon athletics in abercrombie fitch sale young couples garments sale.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
instant cash advance
zufzodqi instant cash advance wfhMF payday loans >:]] cash advance 8]]]
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
sex shop, erotic market -
sex shop, erotic market - magaza-tr.com, cinsel sağlık ürünleri, reklam, plaket, özel üretim kristal plaket modelleri, özel üretim madalya modelleri, özel üretim isimlik modelleri, özel üretim figürlü kupa - bez çanta - dijital baskı - penis büyütme, penis büyütücü, v pills, penis büyütücü - iç çamaşırı tr, plaket, plaket, kristal plaket, sikiş, porno izle, porno | xnxx | porno - hd porno izle - porno izle | free porn movies videos
alışveriş | endüstriyel mutfak | çay makinesi | çay makinaları | semaver | tost makinaları | kahve makinası | süt ısıtıcı | meyve suyu soğutucusu | ızgaralar | portakal sıkma makinası | Portakal Sıkma Makinası | sahlep makinası | sıcak çikolata | fritöz | waffle makinası | döner makinası fiyatları | döner makinası | ıslak hamburger | yer ocağı | hediye | cinsel sağlık ürünleri | bitkisel ürünler | oscar ödülü | kristal masa isimliği | geciktirici sprey | geciktirici | geciktirici krem | bayan uyarıcı | kadın uyarıcılar | penis büyütücü | penis büyütmek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Payday Loan onine
ocxzusn Payday Loan onine 3677 bad credit payday loan NFCXD auto loans online >:]] payday loans online %-[[[
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
















cheap air jordans
to cheer. The guidelines for refinancing their loans are very very cheap sunglasses very generous, with few limits on LTVs or minimum credit
basically means I can help someone whose loan is with with cheap jordans china with Wells and has, say, a 180% LTV on his
in Florida with a 600 credit score," says Kelly.[Related Story: Story: china wholesale jordans Story: Will Obama's Mortgage Plan Work?]Will HARP 2 Live Up
the Hype?Other lenders who have released their guidelines are focusing focusing designer sunglasses for sale focusing on offering the program to their own customers. Last
a Bank of America spokesperson was quoted in a Bloomberg Bloomberg cheap jordan shoes Bloomberg article as saying the bank "is fully committed to
our customers with the benefits of refinancing through our continued continued cheap jordans continued implementation of HARP 2." (Italics added.) Mark Rodgers, director
public affairs for Citi declined to provide specifics, but said said buy sunglasses online said that, "Although the program is relatively new, we are